Beszámoló a 20. nyergesújfalui Szalézi Nyári Oratóriumról

Az idei nyarat is egy izgalmas tábor keretein belül kezdhették el a nyergesújfalui gyerekek, hiszen immár 20. alkalommal megrendezésre került a Nyári Oratórium. A tábor ismételten a Zafféry Károly Szalézi Középiskola területén került megszervezésre. A gyerekeknek akár két turnusban is lehetőségük volt részt venni a táborban.

 A tábort szervező és megvalósító animátorok és segítők már a tábort megelőző héten, szorgosan készültek a gyerekek fogadására. Felkerültek a dekorációk, véglegesítve lettek a játékok, és a táborra írt színdarab, az animáció főpróbái is lementek. Az animátorok és segítők több képzésen is részt vettek, ahol többek között a csapatvezetésről, különböző csapatjátékokról és pedagógiai módszerekről tanulhattunk.

Hétfőn a táborozók megismerhették csapattársaikat és animátoraikat, megtudhatták a négy szín közül melyikbe tartoznak, majd csapatépítő és ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat. Ezek után meleg ebéd várta a gyerekeket az iskola ebédlőjében. A szabadidőben sem unatkoztak a gyerekek, hiszen több kisebb játék során lehetőségük volt pontokat szerezni csapataiknak, amiket a nyergesi hagyományokhoz híven, babszemek formájában tudtak gyűjteni. Ezután műhelyek következtek, ahol a táborozóknak több izgalmas műhely közül volt lehetőségük választani, mint a karkötőkészítő műhely, a sport műhely vagy a közkedvelt kézműves műhely.  A napot a táborhimnusz eléneklésével, az animációval és jóéjszakát-tal zártuk.

Kedden Péliföldszentkereszten töltötték a gyerekek a napot, ahol egy közös bans, ének és az aznapi animáció megtekintése után szentmisén vettünk részt. A mise meghitt keretein belül 17 kisanimátort avattak fel, akik egy évnyi képzés után, citromsárga színű kendőt kaptak a nyakukba. A mise után a gyerekek a péliföldszentkereszti tó körül, a természetben egy igazán különleges csoportpercen vehettek részt, ahol lehetőségük volt sokat játszani és együtt ebédelni. Majd számháború következett, amely a tábor egyik legszórakoztatóbb, azonban legfárasztóbb játékának bizonyult. Ezután egy szabadulószoba szerű játékon vehettek részt a táborozók, így lehetőségük volt az agyukat is megtornáztatni. A mozgalmas nap végére az animáció, jóéjszakát és a közös táborhimnusz éneklés tökéletes lezárásnak bizonyult.

Szerdán minden a víz körül forgott. Az egyik legmókásabb és legtöbbek által kedvelt, vizesnap következett. A reggeli kezdés után csoportpercek, majd műhelyek következtek, amelyet követően ebédeltek a gyerekek. A délután folyamán sor került a vizesjátékokra, ahol a táborozók különböző vizes akadálypályákat, feladatokat teljesítettek. A vizes szórakozás után a nap zárása következett.

Csütörtökön táborunk ellátogatott a tatabányai Gyémánt Fürdőbe. Ahol a gyerekek vízicsúszdákat és különböző medencéket próbálhattak ki. Természetesen a vízi bans és a jobbnál jobb számok sem maradhattak ki, a hangosító stábunknak köszönhetően. A délután folyamán sok élménnyel gazdagodva, de fáradtan tértünk vissza Nyergesújfalura.

Pénteken mindenki izgatottan érkezett, hiszen a délután folyamán kiderült, vajon melyik szín nyerte meg a hetet, ki szerezte a legtöbb pontot. A közös kezdés után a táborozók egy nagyon izgalmas városi játékon vettek részt. A játékot a Szalézi munkatársak szervezték, a játék pedig a Raya és az utolsó sárkány című mesefilm körül forgott, amely az idei tábor témája is volt.  A gyerekek játék közben megismerhették a Duna-part nyergesújfalui szakaszát. A játék után visszatértünk az iskolába, a táborozóknak pedig lehetőségük volt még több pontot szerezni csapataiknak a szabadidős játékokon keresztül. Ezek után meleg ebéd következett, majd műhelyek, ahol a táborozók ismételten izgalmasabbnál izgalmasabb elfoglaltságok közül választhattak. Majd sor került az utolsó csoportpercre, ahol a gyerekek elköszönhettek csapattársaiktól és animátoraiktól. Végül a zárás következett, amely során a gyerekeknek lehetőségük volt bemutatni tehetségüket a Ki mit tud-on, és nagy várakozást követően kiderült, hogy a barack színű csapat nyerte az első hetet.

A második hetet fáradtan, de annál nagyobb izgalommal és várakozással kezdték az animátorok és a táborozók is.

 Kedden a napot Szentmisével kezdtük, amely során 5 animátor tett animátori fogadalmat, így három év képzés után Szalézi Animátorok lettek. A megható mise után, a táborozók túrázni indultak Péliföldszentkeresztről. A nagy csapatok ellátogattak Mogyorósbányára, ahol színek szerinti játékon vettek részt a focipályán. A közepes csapatok Bajótra vándoroltak, és számháborút játszottak. A kis csapatok, pedig az Öreg-kő lábához mentek, és ők is egy nagyon mókás számháborún vettek részt. Miután mindenki visszaért a túrából, már csak a zárás volt hátra, amely során meghallgathattunk egy nagyon szép jóéjszakát-ot, elénekeltük a táborhimnuszt, valamint megtekintettük az aznapi animációt.

Csütörtökön ismételten ellátogattunk a tatabányai Gyémánt Fürdőbe, ahova buszokkal mentünk.

A pénteki játékot a Catan társasjáték inspirálta, a gyerekeknek, különböző portékákkal kellett kereskedniük, hogy a legtöbb pontot szerezzék csapataiknak. A játék után ebéd következett, majd az utolsó csoportpercek után eldőlt, ki lett a második hét nyertese. A zárásra minden szín egy különleges produkcióval készült, és még az animátorok is előadtak egy mókás produkciót a gyerekeknek és szülőknek. Végül az eredményhirdetés következett, ahol kiderült, a kék szín nyerte a második hetet. Ezt követően sütivásár is volt, ahol a szülők által elkészített, ínycsiklandó sütemények közül válogathattak a gyerekek.

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy az idei, jubileumi tábor megvalósulhasson. Külön köszönet Nyergesújfalu Város Önkormányzatnak a pályázaton elnyert 500.000 Ft-ért.

Tóth Boglárka

Szalézi animátor